2014. február 16., vasárnap

10.Fejezet

Megígértem, hogy ma kaptok mégegy részt! Ez sem a világ leghosszabb része, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket. A kövi rész két nap múlva vagyis kedden érkezik. Nézzetek be ebbe a blogomba is ---> The Second Quarter Quell Jó olvasást: Pansy Graham <3
______________________________________________________________________________
Reggel azonnal kipattannak a szemeim és már szinte várom, hogy a hirtelen felülésem miatt az ágyam felnyikorduljon. De azt várhatom mivel a Kapitólium felé tartó vonaton ülök. Beletúrok barna hajamba és a szekrényhez vánszorgok, hogy felvehessem a ruhát. Már felvette a testem alakját ezért könnyű dolgom van. Felveszem a szandált is és a képet a kis zsebébe gyömöszölöm. Elfordítom az ajtógombot és kilépek a folyosóra. A nyitott ablakok miatt a szél süvít mivel elég gyorsan haladunk a cél felé. Tétován kimegyek az étkező kocsiba. Rajtam kívül már mindenki az asztalnál ül és reggelizik.
- Jó reggelt. – mondom reszelős hangnemben és leülök az egyetlen üresen maradt székre. A tányéromra teszek két pirítóst és megvajazom. A poharamban feketekávé szerű valami lötyög. Azonnal felismerem. Forró csoki. Beleharapok a pirítósba és feltűnik, hogy mindenki olyan csendes.
- Pár óra és megérkezünk a Kapitóliumba. – szólal meg Katniss és lesepri a morzsát az asztalról. – Az Átalakító központba mentek, ahol a felkészítő csapat kezelésbe fog venni titeket. Ez után a stílustanácsadótok el fogja mondani a tervét a felvonulásra. – mondja Katniss. Bólintok egyet és megeszem a pirítósom maradékát. Megiszom a csokis italomat és felsóhajtok.
- Nem tudod Cinna marad a stílustanácsadó idén is? – kérdezem a mentoromat és leseprem a szoknyámra szóródott morzsákat. Katniss elmosolyodik.
- Miért akarod, hogy ő legyen? – már éppen válaszra nyitnám a számat, amikor Greg beelőz.
- Tavaly király volt a bevonulótok. Gondolom, ezért szeretné Sel. – az arcomat elönti a forróság és nem tudok megszólalni.
- Sel? – vonja fel a szemöldökét Katniss. Még vörösebb leszek, és a kezemmel megpróbálom lehűteni az arcomat. – Szóval ezért szeretnéd? – kérdezi terelve a témát.
- Ezért. – bólintok hevesen és nyelek egy hatalmasat.
- Amúgy igen ő lesz. És Greg neked is Portia. – töri meg a csendet Effie. Szóval, akkor idén is hatásos lesz a bevonulónk.
- Futás az ablakhoz. – morogja Haymitch. Greg és én egyszerre fordulunk az ablak felé és mindketten felborítjuk a széket, ahogy odalépünk az ablakhoz. Egy nagy folyót látok és mögötte hegyvonulatok húzódnak. Eltátom a számat. A Kapitóliumot eddig csak a tévében láttam, de akkor sem túl sokat. Most viszont itt van előttem teljes életnagyságban. Tovább szeretném csodálni a tájat, amikor egy sötét alagút elválasztja tőlem a kilátást. A kezemmel megszorítom az ablakpárkányt és várom, hogy újra kivilágosodjon. Csak sajnos, amikor kivilágosodik, akkor már nem a hegyeket látom, hanem egy csomó fura lényt. Ez egy kicsit gonosz volt, de ez az igazság. Egyiknek sincs rendes bőre. Valami fura kő van beleültetve, vagy valami csúnya színre van befestve. Némelyiken tetoválást is látni. A hajuk vagy teljesen le van nyírva kopaszra, vagy be van festve valami undorító árnyalatú színre. Sikítani és integetni kezdenek, ahogy felismernek bennünket. Mi kiválasztottak vagyunk. És nekik lesz a műsor, ahogy legyilkoljuk egymást az arénában. Erőltetetten elmosolyodok és integetni kezdek. Van olyan „ember”, aki a tenyerével kezdi verni az ablaküveget. Csak álljon már meg a vonat és tudjak leszállni róla! Mintha meghallaná a vezető a sóhajomat. Akkorát fékez, hogy megint hasra esnék, ha Greg nem állna mellettem.
- Mondtam már Sel. – állít fel ismét mosolyogva. – Nem leszek mindig…
- Mögöttem. Tudom. – motyogom zavartan és követem a mentoromat lefelé a vonatról. Nem akarom, hogy Greg folyton elkapjon. Mert fájni fog, ha már nem kap el mindig.      

4 megjegyzés:

  1. Húha, most olvastam végig két részt, és nagyon beindult a fantáziám. Volt az a kép, és a három kezdőbetű.... van egy kis tippem, hogy mi lehet a C.. de majd kiderül remélem :) Ja és egyre jobban várom, hogy megtudjam, milyen lesz is a ruhájuk a felvonuláson :) Egyébként ez is tetszett.... Greg és Sel :D Csak hát arra vagyok kíváncsi hogy is fogod ezt megoldani a Viadalon.... ez a Greg kezd szimpi lenni ;) Nem húzom tovább a szót, várom a kövi fejezetet. És remélem téged meg nem hagy el a remény a matekon :D
    ölel: Clove <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát hallod a remény velem volt a matekon :) És örülök, hogy Greg szimpi. És C? Hát majd megtudod úgy 10 rész múlva. Köszi a kommentedet tényleg <3

      Törlés
  2. C mint Cortez, ugyee? :3 Egyébként nekem fogalmam sincs kiket képvisel a három név... Ez a rész is nagyon jó lett, főleg a végszó :) Hűű, kiváncsi vagyok milyen lesz az aréna ^.^.Természetesen engem is nagyon érdekel mi lesz rajtuk, mert ugye már volt, a lány aki lángra robbant és volt már a lány aki felrobbant. Mi lesz most, a lány aki elégett, de mégsem?
    - Egy régi új olvasód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háát nem hiszem, hogy elégetek egy lányt. Remélem azért tetszeni fog neked az aréna meg úgy összeségében minden. Köszönöm, hogy írtál.

      Törlés