20.Fejezet

El sem hiszem, de elérkeztünk ehez a részhez is! Próbáltam hitelesre megírni, és remélem szeretni fogjátok, és kellően meglepődtök majd rajta! Lehetnek benne eltrérések, amikre nem figyeltem, de azért remélem tetszeni fog! Jó olvasást és köszönöm az öt kommentet nektek! Lepődjetek meg, de van, aki már tudja szóval... Lots Of Love Reni Everdeen :)
______________________________________________________________

Az első kérdés, ami felmerül bennem, az egy jó nagy MI VAN? Mit tettem? Tudtommal én csak egy kiválasztott vagyok, aki még igen csak kicsi. A békeőrök egy terembe visznek valahova a földszintre. Leültetnek egy fotelbe, és kimennek. Hallom, ahogy az ajtó kattan egyet tehát kimentek. A teremben csupán egy íróasztal, egy szék, két fotel, és egy kanapé. A terem másik végében megpillantok egy ajtót, ami éppen kinyílik. Egy férfi lép be rajta. Kék inget visel, és fekete nadrágot. Fekete haja le van zselézve, és valami béna vágású szakálla van. Első ránézésre ijesztőnek tűnik. De másodikra is. Az agyamban nagyon kutatok az után, hogy ki lehet ez az ember. Annyira ismerős. Annyira tudom, hogy már láttam valahol. És annyira tudom, hogy utálom! Seneca Crane! A viadal Főjátékmestere! A szám elé kapom a kezemet, ahogy helyet foglal velem szemben az asztal túl oldalán. Összekulcsolja a kezeit, és az asztalra támasztja őket. Barna szemeivel fürkészve nézi az arcomat, és gúnyos vigyor ül ki az arcára.

- Hihetetlen! – kacag fel hangosan – Hihetetlen! Nem hittem volna, hogy Joe Goodwin lánya egyszer velem szemben fog ülni! – csettint egyet az ujjával. Úristen! Ez ismeri apámat. Vagyis bocsánat. Ő ismeri apámat. De honnan? – Tudod aranyom nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen a tizenkettedik körzetből leszel kiválasztott! – rázza a fejét, és ismét az arcomat kezdi fürkészni.

- Tessék? – kérdezem meg hirtelen. – Honnan ismeri apámat? – tudom, hogy illetlenség megkérdezni, de most már idegesít ez az egész helyzet. Hogy itt ülök szemben a viadal Főjátékmesterével. Hogy ismeri apámat, és, hogy ilyeneket mondogat nekem!

- Jaj, ne mondd már, hogy nem tudod kicsoda az apád! – vonja össze a szemöldökét. – Bár ha belegondolok, ebbe az egész helyzetbe tényleg nem tudod, hogy ki az apád!

- Ki az apám? – ez a kérdés tök abszurd! Tudom, hogy ki az apám.

- Az apád egykori bajnok szívem! – mondja gúnnyal teli hangon.

- De hát a körzetben…

- Nem a tizenkettedik körzetbeli az édesapád! Hanem az elsőből ment a viadalra. Még a 60. Éhezők Viadalát nyerte meg tizennyolc éves korában! – a mellkasomban hangosan dübörög a szívem, ahogy megemésztem a dolgokat. Azonnal számolni kezdek. Apa 18 éves korában nyerte meg a 60. Éhezők Viadalát. Az 15 éve volt. És apám 33 éves. Szóval én a viadal után nem sokkal születtem meg! Könny gyűlik a szemembe. Nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy apám ezt nem mondta el. Hirtelen eszembe jut a nagynéném naplója.

Joe elköltözött itthonról! Azt mondta, hogy még az aratás előtt visszajön, hogy beszéljünk. Hiszen tudja, hogy ő a…

Kiválasztott. Ez a mondat vége. Ő a kiválasztott.

- A nagynéném… - suttogom magam elé bámulva.

- Cashmere Goodwin. – bólint egyet Seneca Crane. – 7 évvel az apád után győzött. És a nagybátyád is. – most már minden világos! A kép, a napló, a nagyszüleim. Minden! Cashmere a nagynéném. A volt győztes. Ezek szerint tényleg róla kaptam a nevemet! És tényleg ő a nagynéném. De ha ő a nagynéném, aki a C betűvel kezdődő, akkor a nagybátyám nem más, mint… Gloss!

- Miért hozott ide? – szinte tátogom a szavakat. Nehezen tudok beszélni, mert éppen sokkos állapotban vagyok.

- Mert az apád a viadala után eltűnt! A Győzelmi Körútján nem jelent meg! Egész egyszerűen felszívódott! Semmit nem tudtunk róla! Erre 15 évvel később kihúzzák a lányát az aratáson. A tizenkettedik körzetben! – magyarázza Seneca, és közben mutogat hozzá.

- De honnan tudták, hogy én vagyok a lánya? – kérdezem, és összefonom a karomat magam előtt.

- Kicsim. Teljesen ugyanolyan vagy, mint Joe. És persze a vezetékneved miatt. Noha nem voltunk benne biztosak ezért is hoztunk téged ide! – egyre jobban kezdek izzadni, és muszáj letörölnöm a homlokomról lecsorgó cseppeket. – Szóval, akkor Joe Goodwin lánya vagy?

- Igen. – vágom rá, de azonnal meg is bánom. Lehet, hogy pont emiatt fognak majd kinyírni az arénában. De most már kimondtam. Nincs visszaút.

- Remek. Akkor el is mehetsz. – dől hátra a székén, és megnyom egy gombot. Hallom, ahogy kivágódik az ajtó, és a két békeőr bejön a szobába. Két oldalról megragadják a karomat, és kivisznek a szobából. Végig vonszolnak a folyosón, és szó szerint bedobnak a liftbe. Megnyomják, a tizenkettes gombot, de nem szállnak be. Az üvegajtó becsukódik, és lassan elindul felfelé.

- Köszönöm uraim a szolgáltatásukat! – forgatom meg a szememet. A fénycsík az jelzi, hogy elhagyom az első emeletet. Azonnal összeugrik a gyomrom. Az „otthonom”. Szóval, akkor Blossom ezért védett ma meg. Mert a mentora biztosan nem engedte neki, hogy bántsák a sosem látott unokahúgát. Nyílván ez a magyarázat, de az is lehet, hogy Cashmere még csak a létezésemről sem tud. Szomorúan lehajtom a fejemet, és felemelem a fejemet. Az ajtó kettényílik én meg kilépek rajta. Tudom, hogy mindenki a társalgóban van. Azt várják, hogy mikor jövök meg, és mondok el mindent. Most szívem szerint le akarnék fürdeni, és utána reggelig aludni, de muszáj őket megnyugtatnom, hogy nincsen semmi baj. Benyomom a társalgóba vezető ajtót, és állom a kérdő szempárokat. Katniss áll fel legelsőnek, és azonnal magához ölel.

- Azt hittük, hogy valami történt veled! – szorít magához szorosan.

- Meg tudtam az igazat! – tolom el magamtól, és megdörzsölöm az arcomat. A szavak maguktól hagyják el a számat. Nem is gondolkozok, mielőtt kimondanám őket. – Vigyél a nagynénémhez!