3.Fejezet

Sziasztok! Ezt a részt időzítettről kapjátok. Nem is tudom pontosan, hogy most mennyi az idő, de nem baj. Köszönöm a pipákat meg mindent, ha vannak. Jó olvasást. Reni Everdeen :)
_______________________________________________________________________________

Az ajtót hangos csattanással vágom be magam után. Azonnal lerúgom magamról a cipőmet és a konyhába igyekszem. Anya reggelit csinál. Ha jól érzem, akkor megint valami gyümölcs püré lesz. A kertben egyetlen kis ültetvényünk van, amit én gondozok évek óta. Van két csirkénk, azokat anya tartja el, de még nekünk sincs gyakran enni valónk.

- Mi baj van kicsim? – kérdezi anya, de rám se néz, miközben csinálja a reggelit. Pár perc néma csönd után leesik neki, hogy milyen nap van ma. Az aratás napján az iskola és a bánya is zárva van. Ezért anya és apa is itthon vannak ma és ennek örülnöm kellene, de mindig eszembe jut, hogy miért is vannak itthon. Kihúzom a széket és levágom rá magamat. De szó szerint. Az órára nézek, ami pontosan tíz órát mutat. Felnyögök. Tanulni valóm nem igazán van, mivel a tanárok nem adnak házit vagy bármi tanulni valót. Szerintem ez is Snow elnök műve! Hogy a gyerekek még véletlenül se terelhessék el a figyelmüket! Pedig most mennyire jól jönne valami kis anyag Panem történetéről, amit igazából már kívülről fújok, de muszáj tudnom. Anya leteszi a tányéromat elém én meg fintorogva fogom meg a villámat. Apa kijön a konyhába és leül velem szembe. Ő is megkapja az adagját és úgy tesz, mint én.

- Muszáj ezt megennem? – pislogok ártatlanul anya felé.

- Selah Cashmere Goodwin! – sipítja anyám. A hideg végig fut a hátamon és érzem, hogy engem is megráz. Senki nem hív a teljes nevemen. Soha! Csak is az anyám, amikor mérges rám. Még az aratásra sem íratom fel a második nevemet. Igazából azt sem tudom, hogy miért ez a nevem! Ezer más lehetne, de nekem pont ez a név jutott. Úgy tudom, hogy az egyik első körzetbeli győztesnek is ez a neve. Cashmere. Hat éves lehettem, amikor nyert. Nem is nagyon érdekelt és most sem nagyon érdekel. De akárhányszor erről kérdezek, apa csak elhúz a szobájába anya meg témát terel. Tudom, hogy a szüleim titkolnak előlem valamit. Valamit, amit meg kell tudnom. És egyszer meg is fogok tudni! Prim sem tudja, hogy nekem miért ez a nevem, de a nővére tudja. És igen ő is terelni szokott. Valaki választ adhatna nekem, mert így nem értek semmit! Bocsánatot kérek anyától és belemerítem a villámat a tányéromba. Nem is látszik, hogy milyen gyümölcsből van. Sőt azt is meg merném kockáztatni, hogy nem is gyümölcs van benne. A számhoz emelem a villát és megrágom a már amúgy is rágottnak kinéző pürét. Ez gyümölcs. Csak az isten tudja, hogy milyen. Vagy lehet az sem. Lehet, hogy anya direkt úgy csinálta, hogy senki ne tudja, meg mit tesz bele. Megpróbálom gyorsan megenni a reggelimet, de ez nem sikerül. Legalább fél órát vesz, igénybe mire rendesen még jobban összerágom az ételt és lenyelem. Pedig nem kaptam nagy adagot. Csak egyszerűen a gyomrom kicsi kavics nagyságú és nem fogadja túl kedvesen az ételt. Fél tizenegy is elmúlik, de én még mindig az utolsó falattal szenvedek. Anya az asztalon könyököl és figyel. Ne már! Ha néz, akkor még később fejezem be a reggelimet. Benyomom a számba az utolsó falatot és leteszem a villámat. Anya megkönnyebbülten felsóhajt, és már el akarná mosni a koszos edényeket, amikor megállítom.

- Hagyd csak majd én. – tolom félre óvatosan. Utálok mosogatni, de most nincsen jobb dolgom. Anya vállat von és visszadobja a lavórba a szivacsot. Kúl. Most nyúlhatok le a mocskos és hideg vízbe és szedhetem ki belőle a régi és felettébb használt szivacsot. Majdnem a nyakamig húzom az ingemet és fújtatva belenyúlok a lavór mélyére. Kicsit keresgélek az alján és hurrá! Megtalálom az elnyűtt szivacsot! Dobok egy gyors győzelmi táncot, de hamar visszarántom magamat a valóságba. Kifacsarom a vizet a szivacsból és oldalra nyúlok a tányérért. Percek alatt végzek az összes tányérral és evőeszközzel. Nem tehetek, róla megint az órára pillantok. Kereken tizenegy óra. Még van három órám az aratásig. Kifésülöm a szememből a hajamat és a szobámba megyek. De mikor már majdnem beérek, a szobába elkanyarodok balra és a „nappaliban” kötök ki. Nem is nappali inkább a legnagyobb szoba a házban. Vagy maga a ház! Mindössze akkor a házunk, hogy van egy konyha, fürdő, két szoba és ez. Ez a nappalinak nevezett hely, ahol kizárólag egy tévé van és az ütött-kopott heverő. Nem szoktam tévézni csak a viadal alatt. Mivel olyankor még a kis három éves lányt is lenyomják a tévé elé, hogy nézze meg a viadalt! Tudom, mert engem is lenyomtak elé. Lehajolok és benyomom a gombját, majd levágódom a kanapéra és várok. A képernyőn megjelenik Panem címere és megpillantom Caesar Flickerman fejét. A közelgő aratásról kezd, beszélni vagy éppen folytatja a beszédet. Idén valami borzalmas lila árnyalatú a haja. Magamhoz ölelek egy párnát és belefúrom az arcomat.

- Mind izgatottan várjuk már, hogy megtudjuk, kik lesznek az idei év kiválasztottai! – éppen felemelem a fejemet és szembe találom magamat a vigyorgó képével. Nem Caesar! Nem fogsz velem interjút készíteni!